A szaunát az északi népek feltehetően kétezer éve ismerik, bár az első írásos említések csak kb. ezer évre nyúlnak vissza. Eredetileg mosakodásra, fürdésre használatos helyiség volt, de mivel itt tiszta víz és általában tisztaság volt, szülésekhez és betegek gyógyulásához is használták.
A jakuzzi hidromasszázs technológián alapuló medencéje segít a különböző mozgásszervi megbetegedésekben szenvedőknek, nem mellesleg lazít és nyugtat.
Az idősebb finn emberek még ma is elmondhatják magukról, hogy ők szaunában születtek.
A Syám Rendezvényközpontban található szauna kombinált- használható finn szaunaként, vagy infraszaunaként.
Egészségre előnyös hatásai a következők:
1) A vérkeringés fizikai igénybevétele révén edzi a szívet, és javítja a vérkeringést. Ugyanakkor vérkeringési zavarokkal, és szívpanaszokkal küszködőknek vigyázniuk kell, hiszen az igénybevétel túl nagy lehet.
2) Az immunrendszer igénybevételével erősíti azt. Vigyázni kell arra, hogy közvetlenül szaunázás alatt az immunrendszer le van terhelve, így eközben a megbetegedés veszélye nagyobb.
3) Az izzadás során a szervezetből természetes úton távoznak méreganyagok, a szaunázás ezt a természetes folyamatot fokozza. Ezáltal és a hangulata által segíthet a stressz oldásában.
4) A bőrre jó hatással van, és álmatlanság ellen is jó szer, továbbá az izomláz enyhítésében is kellemes gyógymód. Sportolóknak segíthet a bemelegítésben is.
Előjelentkezés szükséges! Részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken.
Jakuzzi: A fürdőző vérkeringése felgyorsul, az izmok ellazulnak, de a jótékony testi hatások mellett lelki egyensúly megtartásában is nagyon sokat segít a masszázsmedence.
Előjelentkezés szükséges! Részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken.