• Főépület
  • apartman
  • apartman 2
  • fürdőszoba
  • recepció
  • jógaterem
  • étterem
  • medence
  • medence 2
  • panoráma

Bencés apátság romjai, Somogyvár

 

Bencés apátság romjai, Somogyvár

Koppány herceg vára, Somogyvár, a középkorban jelentős kultikus és kulturális központ volt. Apátsága, amely a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, több mint 900 évvel ezelőtt épült a Szent László király által behívott francia bencés szerzeteseknek. Egyes szakértői vélekedés szerint az ott élő szerzetesek az apátság falai között vetették papírra a legkorábbi magyar nyelvű szövegemléket, a Halotti Beszéd és Könyörgést.

Negyven évig itt volt a nyughelye a kolostoralapító magyar lovagkirálynak, Szent Lászlónak. 

A várfallal körülvett kolostort és a templomot a török veszély erősödésekor hagyták el a szerzetesek, később végvárként szolgált, majd az egykor pompás kolostorépület és a hatalmas templom lassan az enyészeté lett.

Az 1983 óta nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánított romegyüttes a feltárások és rekonstrukciók után napjainkra igazi látványossággá vált.

http://nemzetimuemlek.hu/index.php/epulet/somogyvar/

vissza

Megosztás

Kapcsolat

Szafner Timea értékesítési manager (egyéni és csoport foglalások)

Telefon: (+36) 20/411-9199

E-mail: info@radheresort.hu

Cím: 8699 Somogyvámos,
Táncsics M. u. 7.

Recepció

Telefon: (+36) 20/509-8373

Üzemeltető: TÓ.G.A. Kft. 
Székhely:
 1039 Budapest,
Árpád u. 54.
Telephely:
8699 Somogyvámos,
Táncsics M. u. 7.
Adószám: 12121924-2-41 

Szakmai partnereink: